A labirintus egy ősi, szakrális tér, amely a világ számos kultúrájában helyet adott a gyógyításnak, beavatásoknak, szertartásoknak. Az 1970-es években ismét bekerült a köztudatba, és azóta az önismeret útján járóknak nyújt hathatós segítséget.

A labirintus összekapcsol minket az isteni renddel, a belső igazságunkkal. A minket foglalkoztató kérdéseket ebben a tiszta, őszinte, lágy és befogadó térben vizsgálhatjuk meg. Ahogy haladunk a középpont, a megoldás, a belső magunk felé, különböző szemszögekből és távolságokból láthatunk rá a témára, ismerhetjük fel és engedhetjuk el a hozzá kapcsolódó blokkjainkat. A beslő körbe érve érdemes egy kicsit megpihenni, feltöltődni a labiritus csodálatos energiájával. A kifelé vezető út általában az erőforrások felvételét támogatja.

A labirintus mindig úgy szól hozzád, ahogy az adott pillanatban a leginkább kész vagy a befogadásra.

Csoportos járásnál beszélek egy kicsit a labirintusokról, segítek megfogalmazni a kérdéseiteket, rövid, jelenbe hozó gyakorlatot vezetek nektek, elindítalak befelé az úton, és fogadlak a kijáratnál. Amíg bent vagytok kívülről szeretetteljes figyelemmel segítem a folyamatot.

Helyszín: Külső, Budapest III. kerületi helyszín 

Bejelentkezés szükséges. 🙂

Hozzájárulás 5.000 Ft/fő

Következő alkalom: 2025. április 16. 17 óra